Pearl Nails
Pearl Nails

Érettségitől a világversenyig

Interjú Guczuly Évivel

Nailympia rovatunk következő interjú alanya Guczuly Éva, aki rögtön érettségi után elkezdett ismerkedni a műkörmös világgal és már 2014 óta a Pearl Nails csapatának tagja. Az idei műkörmös világversenyen DIVÍZIÓ 3-ban, összesen három versenyszámban indult.

Mesélj magadról! Milyen főbb fordulópontokat emelnél ki az eddigi karrieredből?

2006-ban miután leérettségiztem megismerkedtem azzal az emberrel, akinek örökké hálás leszek, hiszen Ő vett rá, hogy vegyek részt egy műkörömépítő tanfolyamon. Gondoltam bele vágok, hiszen mi vesztenivalóm van és amúgy is mindig is szerettem lakkozni a körmeimet. Ezután barátnőkön és az egyetemről a szaktárson gyakoroltam mindenki nagy örömére. Pár év elteltével be is iratkoztam egy alapképzésre és elkezdtem szalonban is dolgozni. Fontos megjegyezni, hogy azóta nagyon sokat változott minden. Akkor még nem volt ennyi féle anyag a piacon. Szóval próbáltam tartani a lépést a lehetőségeimhez mérten, 2014 óta pedig folyamatosan együtt dolgozom a Pearl Nails csapatával, így a könnyebb lépést tartani a legújabb trendekkel.

Milyen versenyen vettél már részt korábban? Melyikre vagy a legbüszkébb?

2021-ben részt vettem a NailOn Global versenyen, amin sikerül 1. helyezést elérnem, gél lakk kategóriában. Ez volt az első nemzetközi versenyeredményem, amire azóta is nagyon büszke vagyok. Most viszont a legnagyobb büszkeségem egyértelműen az Olimpia. Tavaly is indultam, akkor még divízió 2-ben és nem sikerült dobogós helyezést elérnem. Az idén már divízió 3-ban kellett indulnom és hát azért itt már olyan versenyzők vannak, akik többször is nyertek nemzetközi versenyen vagy akár az olimpián is. Feladta a leckét, az biztos, de mérhetetlenül büszke és boldog vagyok, hogy idén sikerült elérnem a kitűzött céljaimat. Divízió 3-ban egyébként olyan versenyzők indulhatnak, aki világbajnoki címet nyertek vagy első helyezést értek el bármilyen típusú elismert körömversenyen.

Mennyi idő volt felkészülni a versenyre és hogyan készültél rá?

A versenyt tavaly augusztusban hirdették meg, ezúttal is online. Így már másodjára kerül online térben megrendezésre a legnagyobb körmös verseny. Már akkor tudtam, hogy újra megpróbálom, ezért végig böngészve már ki is választottam 3 versenyszámot, amit biztosra tudtam, hogy megcsinálok. Ezután kezdtem a témán gondolkodni a poszter kategóriákban, majd pedig egyeztettem fotóssal és modellekkel is az elkészült munkák befotózásával kapcsolatban. Novemberre készültem el véglegesen az összes versenyszámra készített munkámmal, így már csak a szakmai zsűri értékelésére kellett várnom.

Mik a hosszútávú céljaid most, hogy ilyen csodás eredményt értél el?

A célom a jövőre nézve is elsődlegesen az, hogy tovább fejlesszem magam és mindig a legjobb formámat tudjam hozni, lépést tartva a folyamatosan változó trendekkel.

Versenymunkák

” Köszönöm szépen a csapatomnak, Oana Vîlcan-nak, aki ezt a csodás sminket készítette, modellemnek Alexandra Lavinia Bucur-nak a türelmét és kitartását és nem utolsó sorban a kedvenc fotósomnak Miklos Csilla Maria – mcsm photos-nak a türelmét és szakértelmét ebben a kihívásban! Nélkületek nem sikerült volna!”