Nálam a szakma iránti szerelem gyermekként kezdődött. Én voltam az a kislány, aki folyton a körmeit festegette, minden nap máshogy díszítette. Az első és sokáig egyetlen épített műkörmömet 17 évesen kaptam a szüleimtől, aminek elkészülését teljes ámulattal néztem. Ott és akkor éreztem, tudtam, hogy nekem egyszer ez lesz a hivatásom.
Középiskolai ballagásomkor édesapám meglepett az első körmös asztalommal, ami onnantól mindig emlékeztetett: ne adjam fel soha az álmaimat!
Miután 2016-ban befejeztem a főiskolát, beiratkoztam az alap OKJ tanfolyamra, amit teljes alázattal és nagy elhivatottsággal végeztem. A manikűr világa teljesen magával ragadott: a technikák, anyagok és díszítések iránti lelkesedésemből születő alkotásoknak hála a naptáram hamar betelt, így megvalósíthattam a körmét szorgosan festegető kislány nagy álmát: a saját körmös szalon megnyitását.
2021-ben új szakmai célt tűztem ki: a szalonkörmözés mellett oktatói tevékenység folytatása. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a pedagógiai középiskola, valamint első civil munkahelyemen szerzett 5 évnyi oktató tapasztalatom kitűnő alapul szolgált a szakoktató képzés sikeres elvégzéséhez.
Ugyanakkor, és nem utolsó sorban, még ebben az évben a pedikűrözés rejtelmeit is kitanultam, így ezzel a szakmával is rendelkezem.
Célom:
Elégedett vendégkör kialakítása, oktatásaimhoz kapcsolódó jó tanulói visszajelzések megszerzése. Folyamatos fejlődés, minőségi és igényes munkák készítése professzionális alapanyagokkal. Egyre magasabb szintű szakmai célok elérése, változatos, modern és informatív oktatások megtartása, valamint versenyeken történő kiemelkedő részvétel.
Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott, maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.